image039

Tabáni randevú

 

Múzeumok őszi fesztiválja
Szolnok, 2015. október 3.

Harmadik alkalommal volt program az őszi fesztivál keretében rendhagyó nyitva tartással a szolnoki Tabáni tájházban. Október 3-án szombat délután a 2015-ös esztendő múzeumi fesztiváli tematikák közül az Óvodapedagógusok napján a Pöttyös Óvoda hozta el óvodapedagógiai bemutatkozása keretében hagyományőrző előadását. Az ovisok után a Katolikus Iskola drámapedagógiai tanára és diákjai élő mese előadását láthattuk-hallhattuk, melynek közönsége és szereplői is a helyszínen lévő óvodások és kis iskolások voltak. A 16+ Múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban tematika keretében az egy évvel ezelőtti Tabáni randevú folytatását terveztük. Szervátiusz Anikó művész-terapeuta „Gyökerek és szárnyak” című előadásával párhuzamosan a Magiszter Fényes Adolf Művészeti Szakiskola diákjai Györe Zoltán művész-tanár vezetésével a helyszínen festett színes lapokból hajtogattak madarakat. Miközben a madarak „szárnyra keltek”, a „Pálffy-s” és „Vargás” diákok egy része tárlatvezetést tartott az érdeklődőknek, de volt, aki zsíros kenyeret kent, pogácsát osztogatott, vagy éppen forró teával kínálta az érdeklődőket, netán a látogatói kérdőívek kitöltését kérte az arra hajlandó közönségtől. Az időjárás napsütéses délutánnal ajándékozta meg a szervezőket és a közönséget egyaránt. A tájház gazdasszonyának nagy örömére egy kedves látogató a nagymamája szépen hímzett, százéves kötényében fogadta a vendégeket. A több mint száz látogató és résztvevő igazán szép délután emlékét vihette haza magával.

(Fotók: Péterné Mocsáry Magdolna, Bodolai Mária; szöveg: -bo-mara-)

« 2 A 2 »
Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.