„gyöngyházfényű ragyogás”

A Damjanich János Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből „gyöngyházfényű ragyogás” címen nyílt vendégkiállítás 2016. január 24 –én Székesfehérváron a Városi képtárban.
Az ötvennégy műtárgyat felölelő tárlaton a Szolnoki Művésztelep első ötven évének alkotásaiból látható válogatás. A tárlat huszonhárom művész életművébe ad betekintési lehetőséget. A 20 grafikából és 34 festményből álló anyagot 12 db érdekes kordokumentum teszi színesebbé. Többek között Mednyánszky első világháborús naplója, Zádor István két nyomódúca, Zombory Lajosnak a Müncheni Akadémián kiállított oklevele is látható a kiállított tárgyak, dokumentumok között.
A megnyitón résztvevőket Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár és Dr. Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója köszöntötte, majd Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa nyitotta meg a kiállítást. A megnyitó után Csiszár Róbert a Damjanich János Múzeum munkatársa, a kiállítás kurátora tartott tárlatvezetést. A megnyitón közreműködtek a Hermann László Zeneiskola növendékei, akik fuvolakoncertjükkel tették emlékezetessé a megnyitót.
Az egészen szeptemberig látható tárlaton Tálas Lászlónak, a Szolnoki Művésztelepről 2002-ben készített 30 perces filmje is megtekinthető. A filmben megszólalnak a művésztelep történetét feldolgozó szakemberek, Supka Magdolna, Egri Mária és Zsolnai László művészettörténészek is.
A kiállítás anyagáról egy nívós katalógust adott ki a Székesfehérvári Városi Képtár, amely a helyszínen megvásárolható. A 80 oldal terjedelmű katalógus bevezető tanulmánya bemutatja a Szolnoki Művésztelep történetét, majd a kiállított műtárgyak reprodukciói után a kiállításon résztvevő alkotók életrajzát olvashatják az érdeklődők.
A tárlat 2016. szeptember 15 –ig tekinthető meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük