image025

Gulyásfesztiválon jártunk

 

A szolnoki Tiszaliget 2015. szeptember elején – a korábbi évekhez hasonlóan – a Gulyásfesztiváltól volt hangos és jó kedvű. Többszáz főzőcsapat nevez a gulyásfőző versenyen, hiszen az igazi cél a „Gulyáskirály” cím elnyerése. Határon innen és határon túl híre van már ennek a szolnoki eseménynek, jönnek is sokan sokfelől főzni, vásározni, hagyományos öltözékeket, ételeket, konyhai titkokat bemutatni. Ezen az őszön Mocsáry Magdolna munkatársnőmmel vettük górcső alá a fesztiváli főzőhelyeket, szemlélgetve, hogy melyik csapat milyen helyi jellegzetességeket mutat be, vonultat fel, ki hogyan terít, öltözik, mit hoz a saját vidékéről; helyi jellegzetes ételeket-italokat kóstolhattunk, miközben a „Székely Levente-díj” odaítélése felől döntöttünk. A békéscsabai „Viharsarki betyárok” főzőtudománya nemcsak nagydíjat nyert, hanem a „Gulyáskirály” címet és a legszebb főőhelyet is jelentette. A királynőt éppen csipetkegyúrás közben sikerült lefényképezni. Másik díjazottunk a hódmezővásárhelyi „Haspárti Team” volt, akik ízkléses vásárhelyi terítékkel, kedves-jó szóval várták a vendégeket (és a szigorú zsűrit is). A kellemesen szép, napsütéses időben a szolnoki Lengyel Önkormányzat és Lengyel–Magyar Klub közös „telephelyét” választottuk „főhadiszállásul”. Lengyel barátaink biztató szavaival indultunk szemlélődő körútra, oda tértünk vissza pihenni és ebédelni. Amikor a magyar babgulyást jóízűen kanalaztuk és a lengyel zsureket (kovászos krumplileves) kóstolgattuk, még nem sejtettük, hogy lengyel barátaink (Biełsko-Biała küldöttsége) lesznek a következő magyarországi főzőfesztivál meghívott díszvendégei, sőt, hogy a Böjti István–Böjtiné Ilike „házaspáros” ARANYÉRMES babgulyását ebédeltük! Gratulálunk valamennyi nyertesnek! Ahogyan a főzőhelyeket végignézegettük, a vidám hangulatot, az együtt éneklő kompániákat láttuk, megállapíthattuk, hogy ezen a napon minden baráti társaság és valamennyi tiszaligeti látogató egy szép nap élményével lett gazdagabb.
(A képeket Mocsáry Magdival felváltva készítettük. Szöveg: -bo-mara-)

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.